Az Irie Maffia zenéjében is békésen megfér egymás mellett a jamaikai reggae és a rock, hip-hop, funk. Visszanyúlnak a gyökerekhez, de nem a turistáknak való sunshine-reggaet nyomják ( mint mondjuk a „kezemben ganja, a szemem meg bandzsa”), hanem az igazi authentikus, a 60-as évekbeli kortalan, időtálló zenéket keresztezik friss zenei hatásokkal. És sok szlenggel.
Nemesítik a zenét.
Különben idegennek hatna a hazai közegben amit játszanak, mint mondjuk a balatoni görög falu.
A lüktető, de békés alapokban azonban ott rejlik a Fekete Párducok, Malcolm-X harcossága, az egyenlő bánásmódért való küzdelem és a jogtiprások elleni soha véget nem érő harc.
Az ökölbe zárt kinyújtott jobb kéz.

Jó látni olyan művészeket, akikről sugárzik,hogy ki mernek állni azon értékek mellet, amiket fontosnak tartanak. Mernek szembeszállni és kimondják a véleményüket. Respect for that!
Egy anti-globalista tüntető tettrekészségét érzem ki a dalokból. Az ugrásra kész izmok feszítettségét. Mert amikor nem tudod melyik irányból sújt le a gumibot, nincs idő habozni, ébernek kell lenni.
Elkezdtem összeírni a számokat, amik nagyon tetszenek a „Fel a kezekkel!” lemezükről. Ránézek a papírra: a teljes albumot bejelöltem.
Sok zenekar nem képes élőben hozni a stúdióalbum színvonalát , de képzett zenészek lévén ők még jobbak élőben.

Sajnos nagyon is aktuális volt a Rock Against Racism rendezvény a Sziget 0. napján. Elborítva az elméket újra él a fajelmélet. Azonban a koncert veszteséges lett. A MANCS cikke szerint olyanok is akadtak a fellépők között, akik bort isznak és vizet prédikálnak.

„Rasszisták, menjetek haza!” olvasom a falfirka üzenetét.

A nyár egyik leghúzósabb időszaka az augusztus közepe volt, hiszen az ország kilenc pontján fordultunk meg. A hetet egy rendhagyó fellépéssel kezdtük, a szombathelyi büntetés végrehajtási intézetbe kaptunk meghívást. Előre felkészítettek minket, hogy milyen tortúrán kell majd átesnünk, ami később be is igazolódott: fémdetektoros kapukon kellett átmennünk, le kellett adni a fém tárgyakat, telefonokat, kulcsokat, személyi igazolványokat. A szervezők külön felhívták a figyelmünket arra, hogy a fogvatartottak nyugalmának érdekében Doris ne vegyen fél kihívó ruhákat. Többszörös zsiliprendszeren keresztül vezetette az utunk egy nagy színpaddal ellátott előadó terembe, ahova katonás fegyelemmel kísérték be a fogvatartottakat.  A jelenlévők jutalomként kapták azt a lehetőséget, hogy megtekinthessék a koncertet. A fellépés előtt nagyon feszültek voltunk, mert ilyen közegben még soha nem léptünk fel és nem tudtuk milyen reakciókra számíthatunk. Remegő térddel léptünk a színpadra, de az első Dal után már taps és ováció fogadott, dalról dalra egyre jobban oldódott a nem mindennapi közönségünk és mi is. A műsor végén saját készítésű festménnyel ajándékoztak meg bennünket a bentlakók. Még ezen a napon egy Zalaegerszegi diszkóban is felléptünk, viszont az éjszakai fellépésig bőven volt időnk, ezért megnéztük az aktuális Harry Potter részt moziban. A film vegyes érzéseket váltott ki bennünk, egyes szakaszairól szögesen ellentétes véleményünk volt. Éjfél felé értünk a diszkóba, ahol fürkésző tekintetek követték minden mozdulatunkat. Nagyjából fél egykor léptünk színpadra, ahol a közönség az első pillanattól kezdve velünk együtt énekelte dalainkat.

Hét utolsó munka napján, pénteken békés megyébe látogattunk, ahol két clubban adtuk elő dalainkat. Az első buliban kb. a műsor felénél teljes sötétségbe borult a diszkó. Szerencsére ez nem tartott sokáig, ott folytathattuk műsorunkat ahol kényszerűen abbahagytuk. Itt is, csak úgy, mint később a másik helyszínen hosszas dedikálás és közös fényképezés várt még ránk. A szombati napon 3 helyre voltunk "hivatalosak", már délután kezdtünk , az első helyszínen előttünk egy bűvész lépett fel, akinek műsorát mi is végignéztük. Nagyon mulatságos volt látni, ahogy a kisgyerekek tátott szájjal nézték a mutatványokat. A másik két koncerten minden úgy történt, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. A vasárnapi napot egy Budapesti TV felvétellel kezdtünk, ahol bemutattuk legfrissebb dalunkat, és persze a Változnak az idők sem maradhatott ki. Innen hosszú utat kellett megtennünk a következő fellépésig, ami egy Pécs melletti településen volt. Ez a helyszín azért volt különösen fontos számunkra, mert Dred Pécsett nőtt fel. A koncert utáni dedikálás persze itt sem maradhatott el.

De szívem, néha más nyelveken, össze fogalmazva az élő bábel szavait, legmélyebben idetartozik és igaz örömmel köszönti a nagyszerű előadókat és zenészeket akik fellépnek e nevezetes esmény szinpadain országszerte.

Köszöntöm Presszer Gábort, aki Magyar Dal Napjának ötletgazdája és ilymódon úttörő harcosa.

Személyszerint pedig köszönöm a megtiszteletetést, hogy az alternatív Magyar Dal blokkjában (Gödör) az egykori Spions képviseletében én is meghívatattam és résztvehetek. 

Most már úgy zenélnék. Írnám, kipakolnám a sok kicsavart, vagy éppen hülye + érzelgős dolgot, amik ott állnak sorba a fejemben. Mert idáig – már hónapok óta – csak szervezgetek, intézkedem, jó néhány hasonlóan másképp indult társammal, hogy próbáljunk már valami előremutatót összehozni abban a kis medencében is, ahol szintén sok évtizede majdnem mindenki popzenét danolászik. És nem csak fürdés közben.

Igyekszünk felnyitni szemeket, füleket arra, hogy ha mi nem vigyázunk a zenénkre, senkit nem fog érdekelni, ha az örökre elhalkul.

Jól van. Itt a Magyar Dal Napja, itt van egy rahedli bíztató fejlemény a törvénytervezeteket illetően is. Sínre tettünk egy pár dolgot, ami csak szerelés, építkezés, helycsinálás volt. Még nincs kész közel sem, de már el kell kezdeni belakni jófajta dalokkal. Belakni ötletekkel, erővel, mondanivalóval és érzéssel. Mert a zene elsősorban érzés és ha nem jön ki, beszáradunk, utálni kezdünk másokat, de elsősorban magunkat. Úgyhogy ki a szívvel, a hangokkal, a vágyakkal, hogy sokáig éljünk. Mert ha van Jóisten, akkor ő azt akarja, hogy kifejezzük az érzéseinket. A Sátán valószínűleg azt, hogy be.

Szeptember elején lesz a következő lemezfelvételi nap, épp portugál ismerősöket noszogatok itt a neten, kiejtés végett a Corcovado-hoz.
Egyik számom az lesz.

Kellemes fáradság van a karjaimban, tegnap irtojó szélben szörföztem a Balatonon. Mielőtt azt gondolná bárki, hogy eeez igen, felhívnám mindenki figyelmét, hogy tavalyi évben kezdtem ismét kacsingatni a természetes víz felé, egészen addig hosszú hosszú évekig bele sem mentem ill. napra sem feküdtem ki. Mekkora egy hülyeség volt. Nade tény, hogy víziszonyt és hajóiszonyt kell leküzdenem folyamatosan.
Olyan fokú terápiába bocsátkoztam, hogy jövő héten az Adrián fogok vitorlázni, (ez még rejtély számomra is, hogyan lehet túlélni).  A lényeg: "Látod, ez a szerelem!"

Aztán még odáig is elmerészkedtem, hogy holnap a NEMJUCI alámerül a Lupa szigeti tóban. Kicsit megmártózunk, aztán gyorsan le is fotóznak minket, milyenek vagyunk vízből kijőve. Utána gyorsan rittyentek egy isteni (reméljük) bográcslecsót itthon, a tóhoz közel, meghívva jópár barátot, zenekart. Ünnepelnünk kell, mert megjelenik a lemezünk szeptemberben! De a mi kezünkben már benne van, és nagyon szeretjük. Hát, ha Magyar Dal Napja...ezek igenis magyar dalok, egytől egyig. Magyar zenekar tollából. Angol nyelven. Na, majd most jól elindul a vita: magyar dal, angolul?! igenigen!

Tiszta szerencse, hogy a Cökxpón Ambient Garden rögtön a bejáratnál van. Az embernek ezáltal megvan a lehetősége a békés átmenethez a rendszerek között. Ellenállok a bizsergésnek, hogy el kell menni megnézni a Prodidzsájt! Ehelyett megnézem Hortobágyi Lászlót, aki szitáros akusztikus koncertet ad. Kevés ember és elmélyült hangulat, amely a zenéről szól – szokatlan dolog a Szigeten. Hortobágyi még mindig a legjobb. Ezt csak az fogja fel, aki képes ellenállni a bizsergésnek.

1989- et írunk, valahol a Pilis erdeiben, civilizációtól mentes természetvédelmi területen, picinyke indián törzs nyomaira bukkanunk. 

Valamikor évvége felé, osztályfőnöki órán Jakab tanár úr barátja látogatta meg a renitens 3/A- t, a József Attila Gimnáziumban, mondván ő a Bakonyi indián törzs egyik főnöke és segítségünkre lenne – amennyiben igényeljük – egy saját kis nomád indiántábor felállításában, amolyan bakonyi mintára. Hát mi igényeltük. Annál is inkább, minthogy a Bakonyiak törzsfőnöke az a Cseh Tamás volt, akinek zenéje és rendkívül rendkívül érzékeny, intellektuális mondanivalója, gondolatai köré akkor tájt már szerveződni látszott egy kisebb baráti társaság az osztályból. Persze, hogy elmegyünk két hétre indiánnak, ha valóban olyan lesz, mint ahogy azt az osztályfőnöki órán leírták, és képekkel illusztrálták nekünk.

Az Antoinet és Désirét, a Jóslat, vagy a Frontátvonulás dalait, már-már filozófiai magasságokba emelkedő gondolatiságát úgy szívtuk magunkba akkortájt, mintha kötelező lett volna. Nem volt mit tenni, hatottak a dalok és a szöveg, valamint Cseh Tamás előadásmódja, a világ egyik legnehezebb műfajában, egy szál gitárral a kézben. Olyan jó tanácsokkal látott el és vértezett fel minket, hogy még e jubileumi 20 év távlatából sem kopott meg a fénye, csillogása, s talán még intenzívebben éljük meg a „munkásszállós, Vetró Irénes, születésnapos, nagy régi sólymos” történeteket, mint egykoron.

Bereményi Géza és Cseh Tamás rendkívüli alkotópárosa ott, akkor, azokban a tiszta és idilli gimnáziumi években vésődött belénk örök időre, lényünk és személyiségünk intellektuális vázát képezve. Már hallom előre a hazai zenész elit megnyilvánulásait e szomorú esemény kapcsán. Egyesek valószínűleg majd arról elmélkednek, hogy tudott-e zenélni vagy sem – nekik most is ez a legfontosabb -, mások meg inkább saját fényüket polírozzák még e szomorú aktualitás kapcsán is. Ők, valószínűleg nem sokat értetek meg abból, amit az igazi nagyok üzenni szerettek volna nekünk, egyszerű pilisi, bakonyi indiánoknak itt, a kis magyar ugaron, valahol a kelet- európai füves préri legszélén.

Szerencsére a bakonyi törzsfőnök szelleme már örökre a mienk, s bár útra vált, de a jobbik részét mégis itt hagyta nekünk, egyszerű rajongóknak, mindazoknak, akik a világ dolgai iránti érzékenységet az egyszerű verbális megnyilvánulásnál, kicsit komolyabban gondolják, ahogy azt Cseh Tamás tetteivel és művészetével bizonyította mindvégig életében. Köszönjük, hogy lényünk, személyiségünk formáltátok, mert részünké váltatok mindörökre, köszönjük!!

Sétánk helyszíne Taliándörögd fő utcája, melynek egyik végén a messziről rendőrnek, közelről másnapos őslakónak látszó Völgy Őrök állnak, a másikon pedig a Napfény kemping tulajdonosa tárgyalja ki a mindenkori hallgatókkal azokat a témákat, amelyek az „ilyen csak Magyarországon van!” mondattal kezdődnek és végződnek.

Július 31. van, a pót-Kapolcs fesztivál kísérlet első estéje. A látvány alakul, a feeling majdnem kapolcsi, de…

Kétféle hivatalos hangforrás hallatszik. Az egyik a mulatós szinti zenekar, amely olyan mulatságosan néz ki, hogy csak pár óra eltelte után kezdünk arra gondolni, hogy jó-jó, de most már elég.  A másik sokkal fájdalmasabb, egy 80-as évekbeli hős-rock imitátor zenekar a Klastrom kocsmában, amely olyan szinten gáz, hogy a Völgybe lehozott humorérzékünk be sem tud kapcsolni.  Testi fájdalmunkat tetézi a szívfájdalom is, amikor ránézünk a finom-akusztikus-világzenés csapatra, akinek a műsor szerint már 1 órája játszania kellene – ugyanezen a színpadon, a rock monstrumai után.

Fél 10 helyett 11-kor felmennek végre a színpadra, előre félve a felpörgött 20 rock rajongó reakciójától. Beállnak, és akkor jelenik meg Szőke András azzal, hogy a műsor szerint most sztriptíz lesz és tessék lemenni a színpadról. A finom lelkű világzenészek csak bámulnak, a hegedűs elkezd kántálni a mikrofonba: „Sztriptízt akarunk! Sztriptízt akarunk!”, természetesen van, aki kiabál vele. A zenekar levonul, aztán sztriptíz, aztán felvonul és lenyomja a műsort – nem teljes létszámban, mert van, aki nem vállalja a szégyent.

Technikai részletek: ez a zenekar nem kap gázsit, nem kap úti költséget, nem kap szállást, és az említett történet előtti órákban még azzal is volt kavarás, hogy egyáltalán felléphet-e, merthogy a szervezők egymásra szerveztek.

Tekintsünk a kulisszák mögé. A fesztiválon fellép jó pár híresség. Ők nyilván nem ingyen jöttek. Ezen kívül játszik sok kisebb zenekar, többségük a fent említett feltételek szerint. Sok alszervező meg volt bízva azzal, hogy hozzanak zenekarokat, de az irányítás nem volt erős kezekben, mert különben nem történhetett volna meg, hogy egy központi színpadon az esti fellépési sorrend a következő: metál, csendes világzene, sztriptíz, flamenco.

Félreértés ne essék – a gond nem az alacsony művészi értékeket képviselő produkciókkal van, hiszen ez nem a Művészetek Völgye, hanem Taliándörögd falu saját fesztiválja. Hadd mulatozzon mindenki, ahogy kedve tartja. A gond a komoly szervezési hiányokkal van, de főleg a kevésbé népszerű zenekarokkal való bánásmóddal.

Van olyan, hogy nincs pénz, de jó a buli és a zenekar bevállalja. Ilyenkor illik kifizetni az útiköltséget. De ha arra sincs pénz, akkor szállást biztosítani. Lehetett volna egy drága produkcióval kevesebb és 50 elégedett „kis” zenekarral több, akik a fesztivál jó hírét és nem a keserűséget terjesztik.

A Művészetek Völgye egy olyanfajta falusi turizmus, amit tisztán kell tartani. Nagy eredmény, hogy idén Taliándörögdön sikerült olyan légkört teremteni, mintha Márta István fesztiválja még élne. Ezért hála a szervezőknek. Reméljük, hogy jövőre jobban figyelnek majd a részletekre.

Augusztus első napján kisgyerekek kiabálására ébredünk. Kiderül, hogy amíg mulattunk, néhány család a sátrunktól pofátlan közelségbe telepedett le. A nap átsüt a Tesco-s sátor falán és már nyolckor kénytelenek vagyunk kinézni a nagyvilágba. Szemben a hegyek és az erdők, körülöttünk szaladgáló gyerekek, lenge öltözetű anyukák és kemping cuccokat szerelő apukák. Civil élet. Szeretem.

Lombok hajlanak, víztorony spriccel az égbe, beengedő bácsi kérem én ma itt fellépő leszek, tessék beereszteni.
Elérem a Kiss Erzsi Zenekart. Erzsébet bordó-hajjal rózsaszoknyában jön dirrel-durral, kerubino kacagással az interjúról.
Mindenkit derékba kerubínozik, akit csak szembetalál.
Az Erzsi-koncert után majd mi megyünk dolgozóba a Bp. Bárral.
A budoárunk egy billegő fehér kocka. Fesztivál-inasok hoznak egy nagy tükröt, melyben látom, hogy Németh Juditot rákapattam a horgolásra.

A tinédzsrek fegyelmezett boldogságban elkezdenek *párokban* táncolni egy szvingre.
Ilyen még SOHA nem volt. Hajladozó átmenet az üldögélés és s csápolás között.
A sötét és a tömeg egyenesarányosan növekszik. Csak a rózsaszínű reflektorok tudják ki van itt.

A kedves publikum ma este csupa egyéniség, karakter. Zsebemben hazaviszem kicsinyített makett hasonmásukat.
Hajnalban kiteszem őket az asztalra.
Álomredőkön keresztül nézem őket, hogyan szvingelnek a hegyező és a radír között.
 

A következő héten jártam a Hegyalja fesztiválon, ahol a Pepsi színpadon léptem fel. Ez előrelépés volt az elmúlt évekhez képest, amikor a Multifilter színpadon játszottam, mert ott szigorú kordonon keresztül lehetett csak belépni és a biztonságiak kis híján megvertek egy lányt, aki fényképezni próbálta a zenekart.

Most megkerestem a Pocoló Nomád Sátrat üzemeltető barátaimat. Ez egy csendes-ülős-filmnézős-ambientes helyszín. Hegyalján a metál sátor mellett kaptak helyet, hiába próbáltak a szervezők józan eszére apellálni. Épp zárva voltak, mert egy tömegverekedés után féltek a betérő agresszív fiataloktól. Később találkoztam egy ismerős lánnyal, akinek ez a kedvenc fesztiválja, a helyszín és a fellépők miatt. Beszélgettünk, és elpanaszolta, hogy folyamatosan beszólnak neki, megjegyzéseket tesznek a külsejére. Visszaemlékeztem a hegyek közötti fesztiválra, ahol nem voltak sztár fellépők, viszont a fentiek teljesen elképzelhetetlenek. Ott minden ismeretlennel lehetett mély beszélgetésbe merülni. Az emberek széles mosollyal találkoztak és váltak el.

- Hoztam nektek bádogalumínium-újrahasznosításból eredő matchboxokat!
- Köszönjük!!! Oh, milyen szépen gurulnak!
- Gyertek menjünk be ebbe a kis szobába, és csináljunk egy nagy Lemezt!
- A monitor fényében fürdetjük arcunkat. Hangszereinket sávokká sodorjuk.
Nuendo projektekből szövünk rád fellépő ruhát.
- Egy hátravetett hajnalon megszületeik a LEMEZ, ami oly sok embernek okoz majd örömöt. Felszabadulást. Könnyeket. És mosolyt.
- Mindörökre eltöröljük a rabszolgizmust és az álomtalan éjszakákat!
- Testvéreim, most visszatérek a Matrjoska Szkafanderembe, hogy missziónkat gátlástalanul folytassam holnap is!
- Drága nővérünk! Az Éj legyen egyívású veled.

Finom érzékszerveivel ha koncerthelyszínt szimatol levedli magáról páncélját, élete új fejlődési szakaszba ér. Egész este a fény felé fordulva hangosan ciripel; magányosan vagy csoportokba rendeződve. Hajnaltájban társaival együtt visszabújik páncéljába.
Hazatérnek a hatalmas kaptárban, ahol újra levedlenek, és páncéltalanul térnek nyugovóra. A következő bemikrobuszozozódási állapotig 1-2 napon át alszanak, rekreálódnak. Az állat benzinkutaknál táplálkozik, egy benzinből, kolbászból, jégkrémből és csipszből álló sajátos menű biztosítja életben maradását.
SZIGORÚAN VÉDETT FAJ!!!

Diósgyőrbe megyünk. Budapest Bár kolóniával. A Vár-Bárban Géza bá zongorázik. Mikor nem láttuk hogy ki az, azt hittük, hogy a mi Karcsi zongorál ilyen szépen.
Géza bának a vezeték neve is : Géza bá. Amit kérünk eljátssza, izgalmas futamokkal, érzékenyen. Elmegyünk dolgozni a Várba. A teltház tövében ül egy ember, piros nadrágban és fehér ingben, minden szám után harsányan örül. HOP HOP- ezt kiabálja. És nagyokat kacag. A Vár WC előtt egy kedves fiatalember megkérdezi, hogy egy nem-énekes is használhatja e a helyiséget. Kételyei eloszlatása után arról faggat mit fogok énekelni, és szabad e táncolni.
Felhatalmazom a testmozgásra, és megkérdezem kinek küldhetem majd a számot. Akkor derül ki hogy Dani nap van. Lambadámat így a Dánieleknek dedikálom. A szoknyasuhogtatásból magam is kiveszem a részemet. Bár eléggé feszülős (feszkós-teszkós) a miniruhám. Inkább csak kavarog, mint suhog.
Tegnap Mars Voltára futottam a Ligetben, kedélyes izomláz feszít a lábamban, de szeretem ezt az érzést. Egy illúzió hosszal izmosabbnak érzi magát az ember(némber).
Koncert után visszatérés Géza bához, szereti ahogy énekelek, én meg szeretem, hogy szereti. Üvöltözök is nagyokat kedvemre.
Fizetéskor kapok a Várról egy szép képet (lásd 200-as).
Juci kék-plédben, megjelenik a kocsma-ajtóban. Egyértelmű jel, hogy induljunk már haza. Bemikrobuszolódunk.

Ruttkai Bori
 

Minden tiszteletem a magyar zenészeké, akik egy kis ország kis piacán csökkenő lemezeladások és ezer forintos koncertbelépők mellett nem adják fel a túlélésért folytatott harcot. Ma már az óvodások is gyakorlatiasabbak és jövedelmezőbb foglalkozásokról álmodoznak :énekesnő és rocksztár helyett a kislányok pornószínésznők szeretnének lenni, a kisfiúk maffiavezérek.

Most értesültem róla,hogy másodszor is megrendezésre kerül a Magyar Dal Napja szeptember 13-án. Presser Pici fejéből pattant ki az ötlet tavaly és ötvenezer ember élvezte a nem mindennapi zeneünnepet. A Szigeten a nulladik nap programja most a Zene a rasszizmus ellen lesz.

Faithlesstől kell,hogy idézzek: „Racism is a weapon of mass destruction.”

A magyar értékek megőrzése sokszor elég furcsa formát ölt, most láttam a Nemzeti Érzelmű motorosok találkozójának a plakátját, ahol számos hagyományőrző program várja a két keréken érkezőket. Még ha lovastábor lenne.... Biztosan lesz motorról hátrafelé nyilazás, csodaszarvas gázolási verseny, lesz sok bőrdzseki rovásírásos Honda Goldwing felirattal, aztán még Bécs büszke várát is lehet hogy újra beveszik a labancok meg imádkozhatnak,hogy a magyarok Harley Davidsonjaitól ments meg Uram minket!

Szerencsére egyre több hazai tehetség jár sikerrel külföldön is. Yonderboiról például elmondhatjuk,hogy Dugovics Titusz óta nem volt ilyen kiugrás a magyar történelemben.

A Magyar Dal Napján hallottam először a Csík zenekartól a Quimby dal (Most múlik pontosan) feldolgozást és férfiasan bevallom folytak a könnyeim a meghatottságtól. Bár lehet hogy az előttem álló nagymama dezodor helyett könnygázzal fújta be hónalját. Azóta is csak sötét napszemüvegben merek eljárni a Csík zenekar koncertjeire. Nem tudom mi lehet a titkuk, vajon a zenére is igaz,hogy két különböző stílus ötvözete, valami egészen erős új anyagot ad és közben óriási energia szabadul fel?

Presser pedig úgy fog szerepelni a történelmi lexikonokban néhány oldallal Semmelweis Ignác előtt, mint a Magyar Dal megmentője. Ő lesz majd a MiénkIttA tér névadója.

Egykori ellenségek tették le a csatabárdot a szent ügy érdekében tavaly a színpadon , ahol ellenszenvnek, szakmai féltékenységnek nyoma sem volt: a zenészek valósággal megtáltosodtak és végre megtört a turáni átok Összefogott a zenei élet színe-java!

A nyugdíjasmaffia támadásainak kereszttüzében álló MR2 sokat tett a fiatal magyar tehetségek népszerűsítésért. Bár mintha az utóbbi időben kicsit „eldiszkósodott” volna. Amikor a Pet Shop Boys zenéjét egy nap tízszer lenyomták már lendítettem is a baseballütőmet, de aztán mégis megkegyelmeztem a Tivoli Audio fekete dobozának.

Franciaországban 70%-ban hazai zenét köteles a média sugározni és csak 30% külföldi zenét adhat. Nem véletlen, hogy a sovinizmus szó is francia eredetű: a franciák a leghűségesebb vásárlói például a francia autómárkáknak. Pedig Renault, Peugeot és Citroen helyett jobb és szebb autókra is telne nekik. De nekik legalább van annyi eszük,hogy a hazai ipart és a hazai munkahelyeket védik foggal-körömmel, szakszervezettel.

Most a válság alatt látszik igazán,hogy Magyarország mennyire a lakókocsi kapitalizmus áldozata lett és az olcsó munkaerő és adókedvezmények miatt betelepült cégek rögtön szedik a sátorfájukat ha valahol még olcsóbban tudják előállítani termékeiket.

A 80-as évekig tartó vasfüggöny viszonylag nagy hazai piacot teremtett a magyar zenészeknek, már akiknek megjelenhetett lemezük az átkosban, külföldre csak nagyon kevesen juhattak ki. A VHK hollandiai fellépéséért például személyesen Beatrix királynő járt közben még a 80-as években.

Minden magyar zenekar sokat remélt a nagy lemezkiadók bejövetelétől, de ők is leginkább csak piacot vásároltak és kevés hazai tehetség külföldi kibontakozását segítették

Az internetkorszak a myspace-szel szerencsére megnyitotta a világot a magyar zenészek előtt. Számos izgalmas külföldi-magyar kooperációnak lehettünk tanúi, például a Membrán / Cadik lemezen amerikai hip-hop kiválóságok énekelnek,és még csak ide sem kellett repülniük a felvétel miatt. Nicola Conte Harcsa Veronikával turnézik Európában. Heavy metal nagyhatalom lettünk.

Várom nagyon a szeptember 13-án a Magyar Dal és Magyar Zene ünnepét, bár a politika és a vallás, mint Mózes a Vörös tengert országunkat ketté osztja, de ezen a napon felejtsük végre el a tatárjárás borzalmait, hogy miként bántak el velünk az avarok, éljünk végre a jelenben és a sebek nyalogatása helyett tiszteljük meg jelenlétünkkel a hazai tehetségeket! És mondjuk el egy fohászt értük!

Konferál Kimnovak. Ámen. Ja nem:showman.