Hooligans



Hooligans

A Hooligans gyökereiben már akkor is létezett, mikor a Szerencsen élő tagok még csak 16 évesek voltak. Persze más névvel, egy árnyalattal más stílusban és Móricz kivételével, de létezett: azt a formációt még Ramses-nek hívták és inkább funkysabb volt, mint rockosabb.
Egy napon azonban Tibit majd nem sokkal később a többieket is besorozták katonának, ami egy kis időre „elnémította” a zenekart. Ezután 1992-ben Pesten folytatták, ahol felvették a Dance nevet.

Nem is jött talán rosszul a kényszerszünet, hiszen 1993-ban megjelent az Ördög vagy angyal című kiadvány, melyből két hónap leforgása alatt 20 000-et sikerült eladni. Ennek persze szerves része volt az a reklámkampány, amit 7 millió forintos ráfordítással futott a hazai médiában.

1996-ban a csapat felvette a „Hooligans” nevet, de a stílusjegyeiket megőrizve zenéltek tovább, ekkortól Móricz Norbert kezeli a basszusgitárokat.
1997-ben már vele együtt készülhetett el az első nagylemez, a „Nem hall, nem lát, nem beszél”. A lemez legjobb dalának „Az én paradicsom” című nóta bizonyult, így ehhez forgatták életük első klipjét. Az első videó után jött a második is, igaz, egy év elteltével, ami az Aladdin című számra készült.

A második nagylemez 1998-ban „Mesét, Álmot, Mámort” címmel, míg a harmadik 2001-ben „Kánaán” címmel került a boltok polcaira. Persze a nagylemezek kiadása között sem unatkoztak: egy maxi kiadásával színesítették a palettát „Álomférfiak” címmel.

2003-ban adták ki a Szenzáció című albumot, melyen több nagysikerű dal –pl.: Királylány, Játszom- is szerepel. A zenekar bevallása szerint ez a lemez nagy áttörés volt a banda életében: ”a rádiókból dübörög a dal, a fiúk fellépésrõl-fellépésre mennek, fergeteges hangulatú koncerteket adnak”. Ezt a hatalmas sikert is felülmúlta egy klip, és egy hozzá tartozó dal(Játszom), amit a VIVA televízió legsűrűbben játszott videói közé választott.

A melankolikus hangulatból újra a rockosabb stílusból merítettek klip-ötletet: leforgatták a Legyen valami! című szám videoklipjét, ami szintén hatalmas sikert hozott. Így mindhárom klip(Királylány, Játszom, Legyen valami!) első helyezést ért el a VIVA Chart Show-n.
Nem kérdés, hogy a rendkívül nagy sikert díjak sokasága koronázta meg: „a Hooligans 2004-ben elvitt két Bravo Otto és egy Popcorn-díjat. A szakmai elismerés sem maradt el, az Arany Zsiráf helyére lépõ Fonogram-díjátadón az év dala és a legjobb hazai modern rock zenekar kategóriában is nyertek, majd a díjesõre a Viva Comet tette rá a koronát.”

2005. március 23-án pedig megjelent a csapat legújabb albuma, ami jelenleg már aranylemez. A korongot a PECSA-ban telt ház előtt mutatták be, a Szabadon című klip pedig ismét első helyezést ért el a VIVA Chart Show-n, rekordot állítva fel ezzel, hisz’ a Hooligans az első olyan zenekar, akinek zsinórban négy klipje is a lista csúcsára állhatott.

Persze, ez nem minden: április 29-én megkapták a Játszom címû dalukért a Jakab Líra díjat. A Fonogram díjátadón két kategóriában is nyertek: elvitték a közönség díjat és a kedvenc magyar rockbanda díját is. Haza vitték az Arany Nyíl díjátadón az év zenekarának járó díjat.
 

 

HONLAP


VIDEÓ


FELVÉTELEK