Kamondy Ágnes



Kamondy Ágnes

Kamondy 1986. január 18-án debütált a Kassák Klubban. Játszott népzenét a Kolinda együttesben, komponált Fodor Tamás Stúdió K-jában, katalizálta Jeles András Monteverdi Birkózókörét, dolgozott Menyhárt Jenő Európa Kiadójában és Másik János Trance Balance-ában, s öt éven át vitte első saját zenekarát, az Orkesztra Luna-t. A 80-as évek közepén - a rocktól távolodó irányok felé kísérletezgetô Ági és a Fiúk, Sziámi, Kampec Dolores mellett - leginkább talán az Orkesztra Luna mutatta a továbblépés lehetőségét. Társaival együtt Kamondy Ágnes több alkalommal közreműködött Angelusz Iván kortárs mozgásszínházi produkcióiban és Király Tamás divatbemutatóin. Eredetileg az Orkesztra Lunával előadott saját szerzeményei mellett, a Spions, az URH, az Európa Kiadó, a Balaton, a Trabant és a Sziámi dalainak szabad variációit szerkesztette színpadi egésszé.

 

VIDEÓ