Lovasi András



Lovasi András
Lovasi András 1967. június 20-án Pécsett született, gyermekkorát is itt töltötte. Elképzeléseit megvalósítva 1984-ben jelentkezett a Pécsi Tudományegyetem földrajz szakára, ahová sikeresen fel is vették. Ám nem tartott sokáig egyetemista karrierje, mert 1987 – ben eltanácsolták.
S szinte ahogy végleg becsukódott mögötte az egyetem ajtaja, megalakult a Kispál és a Borz együttes, amelynek ő lett a szövegírója és a basszusgitárosa. Az első lemez megjelenése ótaa csapat népszerűsége töretlen és egyre fokozódik, túlzás nélkül Magyarország legismertebb és legtudatosabb rockzenekaráról van szó.

Mindebben óriási szerepe van Lovasi András finom, hol szarkasztikus, hol patetikus, a szürealitással finoman kacérkodó szövegeinek. A Kispál és a Borz muzsikájában a korai Police hatása éppúgy felfedezhető, mint David Bowie-é, de a tagok mindebből jellegzetesen egyéni világot gyúrtak össze. A zenekar filmekben közreműködött, legismertebb ilyen megmozdulásuk talán a Csinibaba című film.
András családos ember, két kislány boldog édesapja, Dóri 1992-ben, Eszter pedig 1996-ban született. Szólólemezre sem kellett sokat várnia a rajongóknak, ugyanis 2001-ben dobta piacra a Bandi a hegyről névre hallgató korongját.

2005-ben pedig gondolt egy merészet, és az ex-Kispálos Ózdi Rezsővel, Bräutigam Gáborral és Leszkovics Gáborral életre hívta a Kiscsillag elnevezésű zenekart, amellyel szintén szép sikereket érnek el és egyre szélesebb körben kedvelik meg őket is, akár csak a Kispált.
Több filmben is kapott szerepet, így megmutathatta, hogy nem csak a színpadon és a mikrofon előtt érzi otthon magát.
 

Lovasi András a Lackfi János albumról
 
Ezen az albumon nem vagyok szerző, nem játszom semmilyen hangszeren, nem nagyon ordítozom, tehát semmi olyat nem csinálok, amit a Kispál és a Borz zenekarban. Sokan, akiknek mutattuk a felvételeket, nem hitték el, hogy én énekelek. Ennek örülök. Régi vágyam volt, hogy csak amolyan szócsőként elmondjam más gondolatait. Mint ahogyan az is - ez még visszavan -, hogy valahol a háttérbe húzódva játsszak, néha belehuhogjak egy refrénbe, hogy huhú, és legyen időm összemosolyogni a dobossal, hogy „de jók vagyunk, mi?”. Na és persze mindig szerettem, ha a dolgok úgy állnak össze, mintha eleve így kéne lenniük, ha egyszerűen csak összesimulnak, mint a hullámok a parton.
Van a Gyuri barátom, akivel valamikor szomszédágyasok voltunk a hadseregben, és mindig beleettem a kajájába, és egy Tarack nevű zenekarba beválogattak minket, hogy képviseljük művészi szpartakiádokon a pécsi tüzérezredet. Aztán a helyi helyőrségi otthonban játszottunk mindenféle slágereket, báli zenét, még néha lakodalmakat is. Cserébe minden hétvégén kinn voltunk. Néha én gitároztam, néha Gyuri, a nehezebbeket Ő, akkor én basszusoztam, aztán cseréltünk, néha lejárt besegíteni a Brautigam (nem sokkal később ő lett a Kispál dobosa), hogy az igazi katona-dobos el tudjon lógni haza. Szép sötét 80-as évek közepe volt, egyszerre reménytelen és bután tompa, de már semmi se annyira félelmetes, hogy ne lehessen vicces. Így utólag főleg, de már akkor is rengeteget röhögtünk például a videodiszkón, ahol gyakran kötöttünk ki egy-egy tartalmas szolgáltatásunk után. (Ugye, az olyan hely volt, ahol az emberek tánc közben nézték a felső sarokba rögzített tévét, ahol az éppen játszott szám klipje ment, másolt-pirosan). Aztán leszereltünk, egyetem, nekem jött a Kispál, Gyuriból meg főleg egyházatyákat fordító filosz lett, és ma annak a tanszéknek a vezetője, ahová valaha járt. Néha persze találkozgattunk, megbeszéltük a világ folyását, borozás, miegyéb. Aztán pár éve újra elkezdett sokat gitározni, ötletek, dalvázlatok születtek, amikhez Lackfi-verseskötetekből talált szövegeket. Mivel nem dalol olyan „szépen” mint én, megkért, énekeljem fel ezeket a szobájában.
Aztán tavaly év végén a fellépéseink előtt, Gryllus Danival futottam össze a Müpában, kérdezte, hogy volna-e kedvem a sorozatukba egy albumot készíteni. Volt, és lassan eszembe jutott, hogy mi épp egy verslemezen dolgozunk, meg közben az is kiderült, hogy Lackfi János gyakori közreműködője a Kaláka koncerteknek – na, erre írtam az előbb a hullámos hasonlatot.
Remélem, Önöknek legalább annyi örömet okoz majd az album hallgatása, mint amennyit nekünk az elkészítése jelentett.
 
 
Lovasi András

 

VIDEÓ