Nyeső Mari



Nyeső Mari
Nyeső Mari elég korán kezdte a dalszerzést. 11 évesen lépett fel először a Fehérvári Dalos Találkozón, ahol rögtön díjat is nyert, 13 éves korában egy filmhez írt betétdalokat, 15 évesen pedig elkészíthette első felvételeit a Magyar Rádióban. Kislemeze jelent meg a Hungarotonnál, különdíjat kapott egy pop fesztiválon, majd gyorsan el is tűnt a zenei életből.

5 évvel később, 1991-ben jelent meg első kazettája a Radioton kiadónál "Nyeső" címmel. Ezen az anyagon Nyeső Marit kiváló jazzmuzsikusok kísérik. Mivel a kiadó éppen a megjelenés közben szűnt meg, ezért kereskedelmi forgalomba ténylegesen nem került a kazetta. Valami csoda (rádió, tévé, kalóz kazetták...) folytán mégis sok emberhez eljutott.

Nyeső Mari 1994-1995-ben a Magyar Televízió Zenelánc és Nyitott Stúdió című műsoraiban igen sokszor feltűnt a képernyőn. 1992-ben Radioton díjat kapott. A Kolibri Pincében 96 óta vannak önálló estjei. Kezdetben "Szobazene egy fotelban", majd miután bővült a zenekar "Az én kis bigbendem" címmel két éve rendszeresen közös estet adnak, most már hármasban.

2000. májusában jelent meg "Az én kis bigbendem" c. új CD. A lemezen nemcsak új dalok, hanem néhány gyermekkori szerzemény is feldolgozásra került ("Mindentudó Nagyanyó" és a "Penész"). Van néhány latin hangzású bossa- nova, mint a "Szivószál", "Üzenetrögzítő" vagy a szomorú témájú "Havazik ma a dal", a klasszikus zenei ihletésű "Madame Tussaud" tisztelgés Erik Satie-nak. Van néhány jazzes, swinges szám ("A költő boldog" és "Dal Tersánszky Józsi Jenőről") néhány folkos dal, mint az "Úgyis minden hiába" vagy a "Johnny". A lemez készítői mindent elkövettek azért, hogy természetes, akusztikus, emberi hangzásúak legyenek a dalok. Ebben igazán sokat segített a hangmérnök Kuti Sándor, aki egy dalban super-sabaribibiri-basszus-vokált is énekel. A műfajok sokszínűsége nem okoz gondot a zenészeknek, hiszen Kecskeméti Gábor a Zeneakadémián végzett klasszikus fuvolista, Kovács Zoltán bőgős, basszusgitáros jazzmuzsikus, aki hegedűsként népzenét is szokott játszani.

 

HONLAP


VIDEÓ


FELVÉTELEK