Végállomás



Végállomás

Valamikor 1998 nyarán, 3 várpalotai srác egy szokásos délután azt az ötletet vetette fel, mi lenne, ha csinálnának egy punk zenekart. Mivel mindegyikük zenekedvelő volt nem sokat gondolkodtak úgy döntöttek belevágnak...
Meg is kezdődtek az első intézkedések. Szecsődi Sándor (Szecska) kapta a megtisztelő feladatot, hogy a dobokat verhesse, hiszen ő már valamilyen szinten "tudott" a hangszerével bánni, Vadovszky Róbert (Robszy) pedig már ismerkedett a gitározással, gyorsan be is szerzett egy kis 15W-os kombót egy szólógitárral. Mivel általában a basszusgitárosok úgy születnek, hogy nekik marad ez a nemes pozició, itt se történt máshogy, a trió harmadik tagja Banyár Tibor (Biti) nyerte el az üres posztot, ám ő kicsit megcsúszott a hangszer vásárlással, így az első próbákra, melyek Sanyi mamájának házában kerültek megrendezésre, még csak nézni, és iszogatni járt ki. Szerintem azt lehet mondani, hogy a zenekar, és annak alap elvei valahol itt alakultak ki 1998 őszére.
A történet a már rég elfeledett számok írásával, a zenélni tanulással és a fiatalkori bulikkal folytatódik és el is húzódik egészen a 2000-es évekig, a 2 év alatt rengeteg formáció beli változás történt, sőt a zenekar talán nem is volt mindig "Végállomás", de azért a "Bárhová vágysz" című nóta napvilágot látott, ami később egy kicsit más változatban rögzítésre is került. A banda életét már ekkorra jól belehetett volna mutatni egy sinus hullám segítségével. Mindezek ellenére itt épp felfelé haladt a görbén a trió. A következő 1,5 évben Koczor Zoltán töltötte be a basszusgitáros szerepét, Biti Szurok Ádámmal (Hans) alapított egy másik zenekart, ami a Végállomáshoz hasonló hullámos pályát futott be.

Végül is 2002-ben tért vissza az eredeti felállás, de úgy gondolták szükségessé vállt még egy gitáros, aki Türgyei Kornél lett, de ő nem sokra rá távozott is a bandából. Ekkor lépett színre Hans, mint zenekartag. Rengeteg új szám látta meg a napvilágot, melyek közül már sokat ismerhettek is, elkezdődött a komolyabb koncertezés, 2003-ban pedig rögzítettek egy 4 számos házi demót.
2004-ben kicsit más vonalakra próbálták terelni a zenét és megkérték régi barátjukat Tamás Gábort (Tomigabi), hogy csatlakozzon trombitásként, aki el is fogadta a felkérést. Sajnos nemsokra rá Sanyi családi okok miatt távozott a zenekarból. Helyére Rácz Attila (CZ) került, majd két hét múlva egy harsonással bővült a Végállomás, Bittman József személyében. Írtak pár új számot, és kicsit átdolgozták a régieket, melyeket úgy döntöttek, hogy szeretnének rögzíteni, egy újabb demó formályában. A felvételek előtt Biti és a zenekar útjai ismét elválltak, közös megbeszélés után, helyére Tímár Balázs került, a "Szerencse Forgandó" albumra már ő játszotta fel a basszust.

Egészen 2005-ig a hat fős felállásban működöt a zenekar, mikor is a fúvós részleg leszakadt és négyen maradtak, köszönhetően Hernyák Gábor (Gabesz) munkásságának is, aki már egészen 1999-től írt dalszövegeket a zenekarnak, 2006-ra elkészült az első nagylemez, mely a "Semmit nem ér" címet kapta. Nem sokkal a stúdiózás után, Balázs is távozott a bandából, helyére Zsupek Gergő került.

A zenekar 2007 nyarára teljesen összeomlott, CZ és Gergő is úgy gondolta nem éri meg folytatni. Ekkor Bitinek támadt az az ötlete, hogy meg kéne próbálni a régi felállást, Sanyival és vele. Ez az ötlet Hansnak is tetszett és neki is láttak. Az első koncert 2007. december 22-én volt és úgy tűnt összejön a dolog, de pár koncert után Hans is úgy döntött befejezi. Áprilisban Horváth András (Bandi) került Ádám helyére, egy másfél éves szakaszt viszont ismét le kell, hogy zárjunk Bandi is távozott közülük, ami más okokkal párhuzamosan kicsit visszavetette a zenekar második stúdiólemezének felvételét. Szerencsére hamar sikerült megtalálnunk a zenekar negyedik tagját Czauner Gábor személyében.
Tagok:
Robszi - Gitár, ének
Cani - Gitár, vokál
Biti - Basszusgitár, vokál
Szecska - Dobok, vokál
 

 

HONLAP


VIDEÓ